2012-05-16 19:39

   Az Ajkai Szakképző Iskola tantestülete megszavazta, hogy a Hit Gyülekezete kezébe kerüljön az intézmény.

  Szerdán a Bercsényi Miklós Szakközépiskola és a Bánki Donát Szakképző Iskola összevonásával létrejött Ajkai Szakképző Iskola tantestülete szavazott arról, hogy támogatják-e, hogy az intézmény a Hit Gyülekezete fenntartása alá kerüljön, amennyiben megőrizhetik a világnézeti szabadságukat. A testület 86 igen, 38 nem és 2 tartózkodás mellett megszavazta a javaslatot - tájékoztatta portálunkat Ferenczi Gábor, a Jobbik országgyűlési képviselője, a fent említett iskola pedagógusa.

  A politikus felhívta portálunk figyelmét: a tanárok valószínűleg féltik állásukat. Szerinte azonban amiatt kellene aggódniuk, hogy a szülők elviszik gyerekeiket az iskolából, és nem lesz kit tanítaniuk.

  Azonban erre a Hit Gyülekezete oktatási referensének volt válasza: győzködte a tanárokat, hogy ha kell, a gyülekezet tagjainak gyermekeivel töltik fel az intézményeket és hoznak diákokat akár Győrből is. A nemzeti radikális képviselő szerint az eljárás nem volt jogszerű, mert a tájékoztatás és a szavazás között 15 napnak kellene eltelnie, azonban jelen esetben csak egy hét telt el.  

  Ferenczi Gábor végül közölte: tegnap a Bródy Imre Gimnáziumban a szülőknek sikerült megvétózniuk a döntést, ugyanis azt ígérte Schwartz Béla polgármester, ha a szülők többsége ellene szavaz, akkor nem veszi át a Hit Gyülekezete az iskolát.

barikad.hu

2012-05-16 14:35

  Ajkán a Hit Gyülekezete venné át az összes önkormányzati kézben lévő középiskolát. A diákok, szülők és a tanárok is fel vannak háborodva. Tömegesen hagyhatják el az iskolákat emiatt.

  Több tucat diák, szülő és szimpatizáns tiltakozott kedd délután az ajkai városháza előtt az ellen, hogy a Hit Gyülekezete átvegye a város három középiskolájának, a Bródy Imre Gimnáziumnak, valamint a Bercsényi Miklós Szakközépiskola és a Bánki Donát Szakképző Iskola összevonásával létrejött Ajkai Szakképző Iskolának a fenntartását. Igaz, az ATV egy konferencián bejelentette, hogy szándékosan nem közvetít jobbikos eseményekről, mert attól tartanak, a végén szimpatikus lesz a nemzeti radikális párt, most érintettség okán - mint a Hit Gyülekezete házi csatornája - ezt az eseményt nyilván nem hagyhatták ki.

  A település polgármestere, Schwartz Béla értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mi a problémája a lakosoknak és a Jobbiknak azzal, hogy a Hit Gyülekezete átveszi az iskolákat - hívta fel rá a figyelmet a tüntetésen Galambos István, a Jobbik megyei alelnöke, az Ifjúsági Tagozat megyei szervezője. Hozzátette: nem az egyházi fenntartással van problémájuk, hanem a Hit Gyülekezetével.

2012-04-13 10:57

   Jobbik Városlődi Szervezete rendkívül jó ötletnek tartja a településen zajló karitatív akciót, melynek fő célja, hogy a helyi lakosság parkettajegyek vásárlásával támogassa az iskola tornacsarnokában lévő, elhasználódott parkettaborítás lecserélését.

  A Jobbik helyi szervezete is számos jegyet vásárolt, támogatva a nemes kezdeményezést. Úgy gondoljuk, hogy az iskola egy település legmeghatározóbb megtartó ereje, így mindannyiunk érdeke, hogy a gyermekek a lehető legjobb körülmények között  tanulhassanak és mozogjanak.

  Szívből reméljük, hogy az akció kimagasló sikert ér el, és a település erejéből hamarosan megújulhat a tornaterem padlózata.

Galambos István

2012-03-28 13:33

 

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Tüskevári Helyi Szervezete

tisztelettel hív minden gazdálkodót,

mindenkit, aki a magyar mezőgazdaság, a magyar áru iránt érdeklődik

2012. április 15-ére Tüskevárra,

a III. Veszprém Megyei Nemzeti Gazdafórum és Kirakodóvásár

elnevezésű rendezvényünkre,

melynek fővédnöke és díszvendége

dr. Morvai Krisztina európa parlamenti képviselő

Program:

9.00 ünnepélyes megnyitó

Köszöntőt mondanak:

Molnár András Kadocsa, 

 önkormányzati képviselő

a Jobbik Veszprém Megyei Mezőgazdasági Kabinete elnöke, 

a Jobbik Tüskevári Helyi Szervezete elnöke, 

Molnár Levente, Tüskevár polgármestere

Ferenczi Gábor, országgyűlési képviselő, a Jobbik Veszprém megyei elnöke

A délelőtt folyamán

2012-03-24 12:42

  Mint mindenhol, szerte az országban és a határatinkon túl, így a Veszprém megyei Adorjánháza is megemlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, valamint a két világháború hőseiről, március 15-én délután.
  A Hősök Kertjénél tartott megemlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött. Ezt követően Marton Dezső, a község polgármestere tartotta meg ünnepi beszédét. Hangsúlyozta az események fontosságát, a szabadságért és a hazáért folytatott harcok jelentőségét. Megemlékezett azon sok-sok elesett hazafiról, akik ezen harcok során életüket és vérüket adva a hazáért estek el.
  A beszédet követően az iskolások műsora következett. Elszavalták a Nemzeti dalt és más, hazafias verseket. Az Adorjánházai Asszonykórus kíséretében dalokat énekeltek.
A megemlékezést a Szózat eléneklésével zártuk. Az ünnepségen a Jobbik képviseletében Takács Lajos, a csöglei szervezet elnöke vett részt.

Takács Lajos

2012-03-23 14:25

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el."

(Radnóti Miklós)

  A II. világháború végén magyar és német katonák állomásoztak Városlődön. 

  A szövetséges "légiterroristák" esztelen rombolása mind a mai napig élénken él a település emlékezetében. A közösség minden évben színvonalasan emlékezik meg  a bombatámadás civil és katonai áldozatairól.

  A Jobbik Magyarországért Mozgalom Városlődi Helyi Szervezete is fejet hajt Városlőd hősi halottai előtt, mindazok előtt, akik a bombatámadások idején, vagy a fronton veszítették életüket. Hősök ők, hiszen a legszentebbet áldozták a haza oltárán.

Emlékük mindörökké szívünkben él!

 

Galambos István

Veszprém megyei alelnök 

Jobbik Városlőd 

© 2010 - 2012 Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt